46 Aktivista
6 Megjelent cikk
1 Szavazás

Hogyan lehet felszámolni a korrupciót?

A konkrét korrupciós esetek megoldására, megelőzésére természetesen ismertek a válaszok: megfelelő bűnüldözés és igazságszolgáltatás, a közérdekű adatok transzparenciája.

Talán az is világos - azoknak akik rendszerben gondolkoznak, mindenképpen - hogy a megfelelő struktúrák és folyamatok kiépítése mennyire fontos. Ezért szavazott az ország az OLAF tagságra és korrupcióellenes hivatal felállítására. És ezért beszélnek a lipsik egyfolytában a fékekről és ellensúlyokról.

De vajon elég-e ez?

A 90-es rendszerváltás során az EU csatlakozáshoz ki kellett alakítanunk a fékeket és ellensúlyokat. Ez sok esetben európai mércével mérve is jól sikerült, erre a közadat törvényünk egy jó példa.

Ezután viszont az összes kormány alatt világnézetre való tekintet nélkül folyamatos volt ezeknek a szabályoknak, struktúráknak az erodálása. Mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc bontott kordont a Parlamentnél ez ellen való tiltakozásul, és az adott pillanatban mindkettő okkal és hatástalanul. Miközben kormányon ők is azt csinálták ami ellen máskor tiltakoztak.

Ez egy nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet: lehet akármilyen jó korrupcióellenes rendszereket felállítani, a politikának mindig lesz lehetősége ezek leépítésére. Kizárólag akkor nem fogják ezt megtenni, ha nem áll érdekükben.

Miért áll ma a politikusok érdekében a korrupció?

A mostani egy X-es választási rendszerben az tud sikeres lenni, aki sikeres, gyűlöletre alapuló kampányt csinál. Amikor pedig az ország nem teljesen gatya, a tények nem fognak akkora gyűlöletet generálni, mint a legutóbbi kampányban a kegyelmi ügy, a korrupciós ügyek vagy az oktatás és egészségügy állapota. Tehát propagandára van szükség, ami sok pénzbe kerül. Amit egy politikus akkor tud megteremteni, ha már a kampányon való indulás előtt eladja a lelkét.

Persze, a korrupt politikusokat le lehet váltani. Most is azt tettük. Tizenhat év után, amikor már eljutottak odáig, hogy teljes iparágakat, sőt a Nemzeti Bankot is ellopták.

Miért volt ez ilyen nehéz?

Kevésbé ismert, de matematikailag is bizonyított tény, hogy a sok lehetséges választási rendszer között van kettő, ami megnehezíti a választók számára a korrupt politikusok leváltását. Az egyik az általunk is jelenleg alkalmazott egy X-es szavazás, a másik pedig a Borda módszer.

Szóval itt az ideje, hogy a választási rendszerünket megváltoztassuk oly módon, hogy rangsorolásos (de nem Borda) és arányos legyen.